Napjainkban a legnagyobb nem tárgyi érték a figyelem. Mindnyájan figyelmet szeretnénk kapni. Én is ezt kérem tőled, de ígérem, értékes gondolatokat kapsz tőlem. Alább olvashatod 20 részből álló cikksorozatomat, ahol az öltözködés mellett a fő hangsúly az emberi kapcsolatokon van. Remélem, a cikkek végigolvasása után Te is úgy érzed majd, több lettél és jobban eligazodsz a divat, az öltözködés és az emberi kapcsolatok területén.

Szeretném, ha ez egy párbeszéddél, fórummá alakulna, ahol mi nők gondolatokat cserélhetnénk, és reményeim szerint kialakulna egy Elizabeth Nardo Club, ahol rendszeresen találkozhatnánk személyesen is, és beszélhetnénk mindarról, ami minket, nőket foglalkoztat.

Szólj hozzá, várom gondolataidat!

Sokat töprengtem, miként zárjam le tizenkét részes gondolatébresztő cikksorozatunkat. Bízom benne, hogy a célunkat elértük, és néhány kérdés tekintetében sikerült rávilágítanunk a boldogsághoz vezető útra. Nem volt más célunk, mint jelzőtáblákat kitenni az úton a helyes irányba. Mert helyes az, ami a legtöbb embernek jó. Jó nekünk és a környezetünkben élőknek is. Hogy elmondjuk azt, amit mindenki sejtett: hogy a női lét teljessége családban érhető el, s nincs ennél semmi fontosabb. Nőnek születtünk, így tudjuk csak beteljesíteni a nekünk szánt feladatot.
Sokat foglalkoztunk a női lét kihívásaival, s mindeközben egy különleges forgatókönyv íródott a szemünk előtt, melynél jobb befejezést keresve sem találhattunk volna. Írásaim csiszolásában egy fiatal újságírónő van segítségemre. Régóta ismerjük egymást, sokat beszélgetünk a témák megjelölésekor és kialakításakor.
Az ő történetével búcsúzom.
A fiatal nő hosszú évek óta él boldog párkapcsolatban a kiválasztott férfival. Néhány éve közös otthont vásároltak maguknak. A férfi családjában az volt a szokás, hogy a család házában együtt éltek a generációk. A ház mára szinte kiüresedett, így a férfi ragaszkodik hozzá, hogy tovább ápolja a családi hagyományokat és - a több generáció óta a családja birtokában lévő - házban nevelje fel majdani gyermekeit, továbbadva így az örökséget.
A nő családjában ez nem volt szokás, így őt nem ebben a gondolkodásmódban nevelték fel. Fiatal barátnőm így érthető módon komoly válságba került, hiszen két ellentétes nézettel találta szemben magát. Sokat vívódott, hogy családja vagy a társa elvárásainak feleljen-e meg? A cikksorozat születése közben sokat beszélgettünk a férfi-nő kapcsolatokról, a női létről és a boldogsághoz vezető útról. Közösen írtuk le a két előtte álló út előnyeit és hátrányait, közös életük jövőjéről alkotott elképzeléseiket.
Hetek múlásával az aggodalom jelei eltűntek arcáról, és békét, kiegyensúlyozottságot kezdett sugározni. A minap mesélte el, hogy ez a közös munka és mindaz, amiről beszélgettünk sokat segített neki. Megértette és elfogadta az élet számára felkínált lehetőségét a boldogság eléréséhez. Rádöbbent, hogy mindaz, ami ellen eddig ágállt, ugyanaz amit ő is szeretne. Rájött, hogy bár a családja a legjobbat szeretné számára, meg kell értetnie velük, hogy a boldogságot mindenkinek magának kell elérnie. Nem másoknak, hanem elsősorban saját magunknak kell megfelelnünk. Hogy szemben a divatos és hangzatos „én vagyok az első és az utolsó is” szlogennel, a valódi érték olyan, mint az igazgyöngy. Elrejtve a tenger mélyén található és nagyon erősen figyelni kell, hogy észrevegyük. De ha észrevesszük, többé soha nem tudjuk elfeledni szépségét és mindig arra vágyunk, hogy csodálhassuk.
Ezekkel a gondolatokkal búcsúzom most Önöktől abban bízva, hogy weboldalunkon hamarosan induló fórum rovatunkban rendszeresen beszélgethetünk majd hasonló témákról. Osszuk meg egymással tapasztalatainkat és gondolatainkat!

Szeretettel is bizalommal várok minden kedves érdeklődőt a www.elizabethnardo.hu vagy a www.StylingForYou.hu oldalon.

Üdvözlettel: Elizabeth Nardo
 

A bejegyzés trackback címe:

https://elizabethnardo.blog.hu/api/trackback/id/tr791800365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása